2016.03.25. 19:31, Dave
Devin most 8. osztályos, általánosban. Amikor én voltam 8-adikos, akkor még nem is ismertem be magamnak, hogy meleg vagyok. Ez, pedig Devinnél már egy elég nagy dolog szerintem, hogy így tudja biztosan a dolgot. Írtam már arról korábban, hogy én hogyan is fogadtam el a melegségemet, de most Devinről van szó. - szeretnék ennél is maradni, de kénytelen leszek kicsit magamról is írni
Személy szerint én valamiért nem tartottam fontosnak, hogy elmondjam bárkinek is a dolgot. Hogy miért is? - érdekes kis osztályba jártam azt meg kell hagyni. Az önbizalomhiány színtiszta forrása voltam, csak úgy ömlött belőlem a dolog. (örülök, hogy ezt magam mögött tudhatom, már csak nevetek ezen) Én voltam kb. mindenki hátán a nemkívánatos pattanás. Aki csak tudott, az belém kötött, megértem őket, túl jó voltam hozzájuk, le akartak húzni az ő szintjükre. Ami még szomorúbb, hogy olyanok találtak meg maguknak engem mindig, akiket szintén csesztettek. Volt és van is egy nagyon közeli (lány) barátom, aki már szinte a lelki társam lett. Bármilyen gondunk volt, nagyon jól meg tudtuk beszélni. Ez a barátság egyébként még mai napig tart, csak a kapcsolatot nem tudjuk már annyira tartani! Nagyon össze voltunk általánosban nőve, mert egymás után járkáltunk, mindig ott voltunk egymásnak.
Ezek után csak azt nem értem, hogy akkoriban miért nem volt bátorságom elmondani neki? Egyébként nagyon jó fej, kedves, megértő és intelligens, tehát belegondolva nem hinném, hogy rosszul reagált volna rá. Kicsit bánom, hogy nem mondtam el neki akkor. Most már gond nélkül el tudnám ezt neki mondani.
Közép suliban már nagyon más a helyzet. Az új környezet miatt is, már nincsenek azok az okos gyerekek, akik kifacsarták belőlem az utolsó cseppnyi önbizalmat is, de azért még nyelek egy nagyot, ha valakinek el kell mondanom, hogy meleg vagyok. Nem igazán tartom számon, hogy mennyien tudják, mert már valahol 5 fölött jár ez a szám. - rajtatok kívül persze - (egyébként főleg internetes barátoknak mondtam el, ezért is olyan nehéz ezt elmondani másnak szemtől szemben) Nem volt könnyű az új környezet miatt olyat találnom, akinek ezt elmondhattam volna, de kristálytisztán tudtam azt, hogy itt lépni kell, mert nem akarok olyan barátokat, akik előtt nem lehetek az, aki igazán vagyok. Abban eléggé bizonytalan voltam, hogy fiúnak, vagy lánynak kellene-e ezt elmondanom.
Mint azt már olvashattátok korábban, egy fiú volt az első, akinek szemtől szemben elmondtam, hogy meleg vagyok. Nem voltak konkrét szempontjaim, hogy kinek mondjam el, elég volt már az is ha nem volt homofób. Elég felelőtlen voltam kicsit szerintem, de csak arra tudtam gondolni, hogy valakivel ezt muszáj megosztani. Végül az eredménye nem lett rossz, mint azt már leírtam, egész jól alakultak/nak a dolgaink. Egy hatalmas szerencserakáson élek, hogy ilyen barátot is találtam, illetve, hogy nyitott az új dolgokra. Mostani célom vele kapcsolatban például az, hogy leszoktassam a "buzi" szó használatáról. Kezdetnek megteszi a "buz lee" is. :D Félre ne értsétek, nem homofób, csak vannak dolgok, amiken változtatni kell vele kapcsolatban.
Tegnap nagyon feldobta a napomat, mert eléggé kedvetlen voltam. Tanácsot kértem tőle, vagy inkább véleményt arról, hogy hogyan is fogadnák a szüleim a tényt, hogy meleg vagyok? Ezt írta:
Családtagjaid...Ha az ember a családjában nem bízhat akkor kiben, másban? A család akkor is szeretni fog ha meleg vagy ha bisex ha hetero legyèl bármi ők szeretnek...
Olyan jó érzés volt ezt olvasni, jó tudni, hogy végre van olyan barátom is aki teljes mértékben tud támogatni. Nem érzem azt, hogy ez hiányzott volna az általánosban, de biztosan jobb lenne most arról írnom, hogy igen van egy XY nevű nagyon közeli barátom, aki szintén teljes mértékben tud támogatni. Egy részt viszont örülök is neki, hogy nem mondtam el XY-nak, mert így rá voltam késztetve arra, hogy egy olyannak mondjam el az új suliban, akiben tényleg lehet bízni. Azt hiszem, jól jártam. Nagyon sokat segít nekem abban, hogy ne kelljen azon stresszelnem mit gondolnának mások rólam, ha megtudnák, hogy meleg vagyok. Legjobban úgy tudnám az érzést leírni, mintha egy jó csomós kötél lennék, amit ő old fel. Ez a személy egyébként, akiről írok, olvasgassa néha a blogomat, úgyhogy megkérem ne nyírjon ki, amiért ilyen nyálas szöveget írtam róla. Bocsi. :D
Remélem, hogy tudtam segíteni Devin a te problémádban, hogy kinek is kéne elmondanod. Nem akarom én megmondani, hogy mitévő legyél, de szerintem várhatnál még ezzel, mert lassan vége lesz számodra is az általánosnak és hidd el, hiányozni fog neked az a valaki, aki általánosban támogatta a melegséged, közép suliban viszont nem lesz ő ott, nem lesz aki támogasson, hacsak nem találsz valakit. Sok szerencsét és kitartást kívánok ahhoz, hogy ezt fel is tudd vállalni. És ne szégyellj segítséget kérni a barátaidtól, mert ezt senki sem tudja egyedül végigcsinálni. Mindig kell, hogy legyen alattunk egy biztos talaj, ami megtart.